A demonstráció július 16-án 19:00-kor kezdődött, mintegy 50 ember részvételével. Elsőként Kling Ferenc Gibbon beszélt a XXI. század háborúinak és terrorcselekményeinek civil áldozatairól, kiemelve az erőszak növekedésének döbbenetes mértékét. Ezután gyertyagyújtás és csendes megemlékezés következett., majd Kopiás Attila Steve beszélt Gandhi, Martin Luther King és Silo erőszakmentes tevékenységéről, valamint arról, hogy nekik köszönhetően az erőszak csökkentéséhez vezető út mindenki számára elérhető. Az esemény hivatalos részét az erőszakmentes jövővel kapcsolatos kinyilatkoztatással zárták a résztvevők. A résztvevők jelentős része a helyszínen maradt és hajnalig virrasztott az áldozatok emlékéért.

Az eseményről készült képek a galériában megtalálhatók.

A két elhangzott beszéd az alábbiakban olvasható.

Kling Ferenc Gibbon beszéde

Üdvözlök mindenkit, aki vette a fáradtságot a mai napon, hogy kilátogasson erre a megemlékezéssel egybekötött demonstrációra.
Mindannyian, akik ma itt vagyunk, azért jöttünk el, mert nem fogadjuk el az erőszakot – így a háborúkat és terrortámadásokat sem – mint konfliktusok megoldási módszerét. De tudjuk-e, milyen méreteket öltött a XXI. században a fegyveres erőszak? Én az utóbbi években rendszeresen kapcsolatba kerültem a témával, volt egy olyan érzésem, hogy tudom mi zajlik a világban. Nos, amikor a londoni támadás kapcsán szükségessé vált ennek az eseménynek a megszervezése, be kellett látnom, hogy semmit nem tudtam. Magamtól tucatnyira saccoltam azon országok számát, melyek területén civilek terrortámadás vagy háború miatt vesztették életüket a XXI. században. Hosszas kutatás után 17 országot tudtunk azonosítani, ez szerepelt a plakátokon és a sajtóközleményekben is. Azonban folytattuk a kutatást és újabb adatok kerültek napvilágra. Jelenleg összesen 24 ilyen országról tudunk.
Ezt elmondom még egyszer:
Csak az utóbbi négy és fél évről van szó.
Csak a háborúk és terrorakciók áldozatairól.
És csak az ártatlan civilekről.
És legalább 24 olyan ország létezik, ahol civilek váltak háború vagy terror áldozataivá az utóbbi pár évben, összesen 200.000-en.
200.000-et tudunk most mondani, de az igazság az, hogy a Föld bolygón nincs ember, aki sejtené az igazságot. Szomáliában, Kongóban, Algériában, Sierra-Leonéban ezrével haltak vagy halnak emberek anélkül hogy bárki is pontos adatokat tudna. Ez a 200.000 ugyanúgy lehet 400.000 vagy 600.000 is.
Igen, ezek a számok megdöbbentőek.
Még inkább megdöbbentő, hogy ezek a számok nem csökkennek. Terrorveszélyre hivatkozva az önmagát civilizáltnak tekintő országok újabb háborúkat indítanak, amikre válaszul – előre látható módon – újabb terrortámadások következnek. Ezzel egy időben Afrikától Közel-Keleten át Indiáig etnikai vagy területi feszültségek miatt zajlanak háborúk tízezrek életét követelve.
És erről többé már a legönzőbbek sem hihetik, hogy „valaki más problémája”. A londoni és madridi események közelségén, valamint az iraki és afganisztáni szerepvállalásunkon láthatjuk: ez az egész emberiség problémája, mely kihatással van minden egyes ember életére és egy új, sürgető szükségként ösztönöz minket a cselekvésre.
Most emlékezzünk meg egy-egy gyertya meggyújtásával az eddigi áldozatokról. Ezt követően Kopiás Attila Steve beszéde következik arról, hogy mit tehetünk a Föld emberivé tételéért.

Kopiás Attila Steve beszéde

Köszönöm.
Köszönöm mindannyiótoknak azok nevében is, akiknek már fizikailag nincs lehetőségük bárkinek bármit megköszönni.
Viszont Gibbon azt ígérte, hogy gondolva azon százezrekre, akiknek halála még elkerülhető, én az előttünk álló cselekvési lehetőségekre fogok összpontosítani.
Mielőtt azonban ebbe belekezdenék, meg kell említenem, hogy a mai napon újabb terrortámadás történt, ezúttal Törökországban, ahol 4 ember vesztette életét.
Azt hiszem sokan érezzük azt itt, hogy ez a folyamat így nem mehet tovább. Mindannyiunknak elég jó fantáziája van ahhoz, hogy belegondoljunk, milyen lesz a XXI. század, gyermekeink és unokáink élete, ha ez így folytatódik. Viszont gyakran felmerül a kétség: de hát én csak egy átlagos ember vagyok, mit tehetnék én a világ helyzetével kapcsolatban?
Mielőtt megválaszolnám ezt a kérdést, had meséljek három teljesen átlagos emberről, aki hasonló szituációba került, mint ti, akik itt álltok. Az egyikőjük indiai születésű, frissen végzett jogászként csöppent először egy afrikai faji konfliktusba, majd került vissza az egész szülőországát érintő elnyomásba. A második illető szintén szülőországában szembesült egy embertelen apartheid rendszerrel. A harmadik illetőnek egyszerre kellett szembenéznie egy dél-amerikai diktatórikus rendszerrel és az egész világon eluralkodó erőszakkal.
Az első ember természetesen Gandhi. Bár látszólag semmi sem predesztinálta rá, összefogva az Indiai társadalmat, sikeresen küzdött az erőszak minden formája ellen, elérve hogy az angolok elnyomása megszűnjön India felett. A második ember Martin Luther King, aki kisebbségiként is képes volt egy, egész Amerikát és a világot megrázó változást elindítani. A harmadik Silo (teljes nevén Mario Luis Rodrigues Cobos), aki a hatvanas évek végén kicsiny csoportjával Argentínában a diktatúrával szembehelyezkedve elindított egy forradalmi folyamatot, amit ma Humanista Mozgalomként ismerünk. A Mozgalom elterjedt az egész világon, részt vett a chilei Pinochet megdöntésében és jelenleg több mint 120 országban küzd egy erőszak és megkülönböztetés nélküli világért.
Ami miatt fontosnak tartottam megemlíteni őket, azok az első ránézésre is nyilvánvaló közös pontok. Mindhárman hozzánk hasonló átlagemberként látták meg a napvilágot és bármikor dönthettek volna úgy, hogy inkább strandolni mennek ahelyett, hogy a Föld emberivé tételével foglalkoznának. Mindhárman az aktív erőszakmentességet tekintették az egyetlen megoldásnak: azt a hozzáállást, ami nem tolerálja az erőszakot, minden lehetséges fórumon kiáll ellene és soha nem válaszol erőszakra erőszakkal. Harmadszor, mindhárman ráébredtek, hogy különbözőként gondolkodó emberek sokszínűségüket és egyéni törekvéseiket megtartva, együtt, önszerveződő módon kell működjenek ahhoz, hogy képesek legyenek szembeszállni az egyre növekvő erőszakkal. És negyedszer mindhármuk számára egyértelmű volt, hogy egy emberekből álló társadalomban az erőszak forrása is bennünk, emberekben található. Ezáltal ez nem csak egy társadalmi harc kell legyen, hanem egy út a mindannyiunkban jelenlévő erőszak legyőzésére. Az erőszak ugyanaz, ha családtagjaink életét tesszük tönkre, ha anyagilag kizsákmányolunk országokat vagy hátrányos helyzetben lévő csoportokat, vagy ha fegyverrel vetünk véget mások életének. Különböznek a nagyságrendek és a felhasznált eszközök, de a forrása mindig ugyanott: bennünk van. Éppen ezért a humanisták százezrei foglalkoznak azzal, hogy egyszerre csökkentsék a társadalomban és a személyes életükben jelenlévő erőszakot és szenvedést.
Ezért mindenkit, aki úgy érzi, nem csak az a fontos, hogy „úgy látszódjon” ő az erőszak ellen van, hanem valós változást szeretne elérni, sok szeretettel meghívok hogy csatlakozzon ehhez a vallástól, kortól, nemtől, pártpolitikától független áramlathoz. Jelentkezzetek a narancssárga szalaggal feltűnővé tett szervezőknél ha érdekel a dolog és vegyetek részt a saját életetek, valamint szűkebb és tágabb környezetünk erőszakmentessé tételéhez vezető folyamatban, ami talán az évezred legfontosabb történése az emberiség jövőjének szempontjából.
Most pedig egy közös véleménykinyilvánítás, hittétel következik, összesen 5 mondatnyi. Fel fogom olvasni egyesével a mondatokat és arra kérlek titeket, hogy amivel jó szívvel egyet tudtok érteni, mondjátok utánam.
. Hiszem, hogy semmilyen érdek vagy eszme nem helyezhető az emberek fölé.
. Elutasítom az erőszakot, mint személyes és társadalmi konfliktusok megoldásának eszközét.
. Hiszek abban, hogy az erőszak csökkentése csökkenti a szenvedést a világban és magamban.
. Hiszek abban, hogy az erőszakmentesség csak önkéntesen választható.
. Hiszek abban, hogy összefogva, az erőszakmentességen keresztül közelebb kerülhetünk egy sokszínű, erőszak- és megkülönböztetés-mentes világhoz.